Mármost persze igaz, hogy a Monarchia Ferenc József nélkül, a Horthy-rendszer Horthy nélkül, Rákosi nélkül a magyar sztálinizmus, a puha diktatúra pedig akkor nem működött volna, ha nem lett volna Kádár, szóval mindez kétségtelen igazság, vitatkozni ezen merő komolytalanság volna.

Inkább az a kérdés, vajon tényleg létezik-e már itt Orbán-rendszer?

Ahogy a vicc mondja: még nem, de igény az volna rá.

Alighanem 2018-ban dől majd el a dolog. Három ciklus alatt már tényleg rendszerré szilárdulhat mindaz, amit kötcsei irata óta Orbán Viktor szisztematikusan csinál. Centrális erőtér koncepciója eddig jól funkcionál, stratégiája beválni látszik, taktikailag pedig rendre ő uralja a játékteret. A rezsicsökkentéssel, illetve migrációs politikájával, bárhogy vélekedjünk is ezekről, tartós lépéselőnyökhöz jutott a szociális és a nemzeti dimenzióban. Mindkettővel azt az érzületet találta telibe, ami a válság sújtotta Európa társadalmainak meghatározó vágya ma: a biztonságot.

Ellenzéke – centrumhelyzetének pólusai – mindmáig hozzá képest politizálnak, nyomkövető „stratégiájuk” képtelen alternatívát képezni vele szemben.

A Jobbik nagy léptékű imázs-változtatást szeretne ugyan saját profiljában, jobbszélről folyamatosan középre húzna, de messze még az idő, mikor ebből számottevő politikai nyereség lehet, már amennyiben Vona Gábor elképzelése egyáltalán beválik. Pártja főleg az országot mindjobban átható szociális dühből meg korrupciós érintetlenségéből profitált eddig, amiből továbbra is meríthet (merít is) energiát, de középről nemigen remélhet tömeges szavazatokat. A nemzeti dimenzióban nem tudja Orbánt előzni, hiszen a migrációs ügy kézenfekvő lehetőséget kínált erre, mégsem sikerült megragadnia, mint ahogy azt a példa jól mutatja.

A Jobbik mai állapota Orbán számára éppen ideális. Már számottevő erő, de még kellő távolságra van a hatalomtól, kiválóan alkalmas rá tehát, hogy ha kell, itt is, ott is ijesztgetni lehessen vele. – Őket akarnátok helyettünk, helyettem?! – kérdhetné Orbán, némi joggal.

(Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppárt kongresszusán.)

A magát demokratikus baloldalként megnevező ellenzéki erő – melynek együttes támogatottsága elvileg még mindig felülmúlná a Jobbikot – halmazati büntetések terhét cipeli. Először is az a gyakorlati paradoxon sújtja, hogy ha az MSZP és a Demokratikus Koalíció netán összefogna, voksaik számát az sem növelheti. Gyurcsány Ferenc személye sok baloldali szavazót riasztana el, nem beszélve arról, hogy egyetlenegy Fideszből kiszeretőt sem nyerne meg. Talán csak az Orbán-fóbiában pendülnek egy húron, de abban is rosszul. Túlgyűlölik Orbánt, ahelyett, hogy a társadalom számára is érvényesen, vonzó másságot kínálva elemeznék. Saját levükben főnek régóta már, de ez a lé: párolog.

Ők sem értik, hogy annak, aki le akarja győzni Orbán Viktort, sürgősen paradigmát kellene váltania.