Vajon egeret vajúdik ma Brüsszel? Költői a kérdés, merthogy a válasz aligha kétséges: igen. Lesz persze valamiféle megállapodás a törökökkel, ám bármily előzékenyen bánik is velük Angela Merkel, Törökország semmiképp sem oldhatja meg Európa migráns-problémáját.

Merkelnek azonban a mai csúcson minden áron némi eredményt kell felmutatnia, hogy aztán elhíresült, „liberális gyógyírt” ígérő „A” tervét konokul folytathassa.

Erdoganék dekára pontosan tudják mindezt, nem is hajlandóak másként tárgyalni a migrációról, mint a török kívánságokat tartalmazó csomag uniós megfontolása jegyében. Reménybeli - az USA által melegen ajánlott - EU-tagságukat most legföljebb csak verbálisan forszírozhatják, de az valószínű, hogy a rájuk vonatkozó európai vízumkényszer eltörlésénél nem adják alább, s a migránspénzek mellé még ezt is követelik. Egyébként mi más motiválhatná őket abban, hogy lefékezzék a felénk hullámzó iszlám áradatot?

Apropó, föltette-e már valaki (mondjuk Angela Merkel) azt a kézenfekvő kérdést, hogy az Európába irányuló népvándorlás megakadályozása, vagy csupáncsak mederbe terelése miért is volna Ankara eminens érdeke? Hiszen ha nem csitul a migráció (s minden arra vall, egyhamar nem csitul), sok-sok pénzt s még több engedményt kaphat Törökország, de ettől még maga sem tud majd a tömegekkel mit kezdeni. Erdogannak pillanatnyilag ugyan kapóra jönne némi pénzügyi segítség, de azt bizonyára ő sem ambicionálja, hogy országa a migránsok örökös telephelye legyen.    

Az unió részéről nem lett volna egyszerűbb, ha inkább a görögöket erősítik, ahelyett, hogy az akut adósságválság idején porig alázzák őket, mégpedig döntően a kérlelhetetlenül érvényesített német profitérdekek miatt? Minden leküzdendő technikai nehézség ellenére, akkor most Európa tényleges határainál húzódhatna a védvonal, Görögország nem vérezne ezer sebből, nem lenne szükség az ingatag török végvárra. Ehhez persze stratégiai intelligencia kellett volna, ami az unió jelenlegi vezetőiből, sajnálatos módon, szembetűnően hiányzik. Pedig az ilyen idők stratégiai horizontú vezetőket követelnek.  

Nehezen hihető, hogy Ankara esetleges készsége akárcsak középtávú megoldást jelentene Európának, nem is beszélve a hosszabb távról. Törökország valamit nyilván felajánl majd cserébe a pénzért és némi engedményért, s ha ez kizárólag Merkelen múlik, ő feltehetőleg még ezért az egérért is hajlandó lenne felárat fizetni.

Mert amennyiben nincs meg az alkuja Ankarával, helyzete még ingatagabbá válhat odahaza s az unióban is. Mindkét helyről árgus szemekkel figyelik. Ha nincs felmutatható, vagy legalább annak kommunikálható sikere, Merkel fölöttébb kedvezőtlen pozícióban várhatja a március közepén sorra kerülő újabb, a mostaninál is fontosabb európai csúcsot. Ezen döntenek majd „A” tervének leglényegesebb mozzanatáról, arról, hogy az uniós tagországok között ezután folyamatosan osszák szét az érkező migránsokat. Ami ellen az unió egyre jobban berzenkedik, pedig Merkel terve szerint ez mindenkire nézvést kötelező vállalás lenne, kivétel nincs, punktum. Aki meg netán nem állna be a sorba, az magára vessen, azt előbb-utóbb kigolyózza majd a liberális Európa. Az a liberális Európa, amely minden zsetonját Erdoganra teszi, aki nemhogy liberálisnak, tőről metszett demokratának sem igen nevezhető, de ahogy az már ilyenkor lenni szokott, magasabb szempontok miatt ez most mellékes.

Merkel és Erdogan bár nem igazán kompatibilisek egymással, pillanatnyilag mégis egymásra vannak ítélve. Merkel jobban Erdoganra, mint Erdogan őrá.

Európa de facto elsőszámú vezetője, saját makacssága miatt mi mást tehetne? Bízik a törökben.  

Galló Béla

Forrás