Az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián újfent bebizonyosodott Virág elvtárs igazsága, mi szerint „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”.

Tényleg fokozódik.

S amíg ki nem tör a világbéke mindeddig így is lesz, márpedig erre azért vajmi kevés esély mutatkozik. Münchenben sem a világbékéről, hanem az új háború kitörésének lehetőségéről cseréltek eszmét a felek, ha ugyan eszmének lehet minősíteni az ott elhangzottakat.

John McCain arizonai szenátor, kőkemény vadnyugati stílusban támadt az oroszokra, minden bajért őket okolva. A szenátor persze csak leporolta az egykori fekete-fehér, a Rossz és a Jó kibékíthetetlen küzdelmére egyszerűsített hidegháborús világképet, s új tartalmakat lehelt belé. A szovjet Gonosz egyszerűen orosz Gonosszá alakult, Putyin cselvető akarnokká, akinek esze ágában sincs partneri viszonyt építeni ki a Nyugattal, ellenkezőleg a menekültválságot is fegyverként használja ellene, hogy mind a transzatlanti világot, mind az Európai Uniót megrendítse ezzel. Terjeszkedni akar az orosz medve, mégpedig minden irányba, s ezért aztán neki semmi se drága.

Nem volt kevésbé harcias az orosz miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev sem, s ha McCain cowboyként lőtt az oroszokra, akkor Medvegyev kozák módra támadott. Mintha a szenátor ellenkező előjelű értékelését hallottuk volna: az orosz kormányfő mindenért az amerikaikat hibáztatta, egy kalap alá véve Szíriát, az Iszlám Államot, Ukrajnát és a migránsválságot.

Érdekes, hogy az oroszokat igazán irritáló, alacsonyan „szárnyaló” olajárról viszont szinte szót sem ejtett. (Legalábbis nyilvánosan nem.)

Ezzel együtt egészen biztos, hogy a cowboy és a kozák szerepe magasabb helyekről lett kiosztva rájuk. A nyugatosnak tartott Medvegyevre mindenképpen, de McCain habitusához „felsőbb egyeztetés” nélkül is illik ez a szerep.

Washington és Moszkva azonban nem azonosult egyik hangnemmel sem, Obama és Putyin, akik nem voltak jelen a müncheni konferencián, kölcsönösen szükségesnek tartották, hogy telefonon beszéljenek egymással, s ahogyan azt a diplomácia kacifántos nyelvén mondják, kölcsönösen kifejezték abbéli szándékukat, hogy országaik továbbra is érdekeltek legyenek az együttműködés fenntartásában.

Nota bene, a nemzetközi arénában minden megegyezést a résztvevők keménykedése előz meg, hogy a kiszámított „ordítozással” a felek az utolsó pillanatig javíthassák a tárgyalóasztalnál elfoglalt pozícióikat.

Tárgyalniuk márpedig muszáj, a közös ellenség az Iszlám Állam kénytelen-kelletlen erre készteti őket. Münchenben ugyan arról is folyt a szájkarate, hogy ki bombázza Aleppót, illetve, hogy ki mit is bombáz valójában Aleppóban, ám ez a heves vita végül is valamiféle megegyezésbe torkollott.

Az Egyesült Államok és Oroszország egy olyan szíriai tűzszünetről állapodott meg, amelyet - a még fennálló számos probléma ellenére - napokon belül realizálnának Aszad hívei és a mérsékelt ellenzék fegyveresei között. John Kerry amerikai külügyminiszter még abba is belement, hogy az oroszoknak oly kedves Aszad elnök távozását követelő igényeket egyelőre elnapolja, orosz kollégája, Szergej Lavrov pedig azt hangoztatta, hogy Oroszországnak szándékában áll az Egyesült Államokkal együttműködni katonai téren az IS, és általában a terroristák ellen.

E két alkuelem van olyan fontos, hogy jó esélyt kölcsönözzön egy valóban komolyabb rendezésnek, amely az érintetteken kívül „mellesleg”az egész világnak kiemelt érdeke.

Mindez persze nem csak az amerikaiakon meg az oroszokon múlik, hiszen a Közel-Kelet roppant bonyolult hely, s azt se feledjük, hogy novemberben az USÁ-ban elnökválasztás lesz, azaz Obama egyre inkább „béna kacsa”...

Nincs kizárva tehát, hogy a cowboy és a kozák akár még főszereplő is lehet.

Galló Béla

Forrás