Gyertek csak bátran akárhányan vagytok!, biztatta a migránsokat pár hónapja még Merkel, most meg azt kellene nekik üzennie, bocs, mégse gyertek annyian, Németország megtelt. Akkor meleget fújt, most meg ugyanabból a szájból hideget kellene – nehéz feladvány, nem magától értetődő dolog.

Persze a politikában soha nincsen soha, az üzenetek elég rugalmasak, jó kommunikációval állítólag a fekete is fehérré manipulálható, mégis, van evvel azért itt egy-két bökkenő.

Tegyük fel, noha nem valószínű, hogy Merkel visszakozik, s kimondja a stopot.

Oké, van ilyen.

De saját összetett politikai felelősségével ugyan mit kezdene?

Hiszen nem csupán német kancellár ő, egyben az Európai Unió informális vezetője is, márpedig tág keblű invitálása óta az unió eresztékei egyfolytában recsegnek-ropognak. Felbolydult egész Európa. Régi törésvonalak mélyültek el, újak keletkeztek, sokan azt állítják, történetének legnagyobb válságát éli az unió. S ha így folytatódik, hamarosan jöhet a klasszikus dilemma is: „lenni vagy nem lenni?”
Mindeközben hóna alatt a lojális Juncker úrral, a Frau egyre kevésbé kelti rátermett válságkezelő benyomását. Magabiztossága látszólag persze kikezdhetetlen, talán csak kosztümjeinek színvilága vált kissé borongóssá.

(Migránsok szelfiznek Angela Merkellel a német szövetségi bevándorlás- és menekültügyi hatóság egyik berlini befogadó állomásán.)

Rezzenéstelenül nézi, ahogy belső-külső ellenfelei kihasználják gyengülését, fegyelmezett blazírtságából még az se billenti ki, hogy immár elvbarátai se nagyon hízelegnek neki. Csökken az ázsiód a presztízs-piacon, Angela. A plusz pontokat, amiket a görög adósság szenvtelen, tőke-konform megoldásával szereztél, gyorsan amortizálja ez a hektikusan vezényelt migráns tili-toli. A tőkelogika mellett, amit nem vitás, kiválóan menedzselsz, talán a néphangulathoz is alkalmazkodnod kellene. Nagyot hibázol, ha a populizmust makacsul lenézed, nyergeld meg inkább, mert különben baj lesz. Mi szóltunk, s talán még nem késő.

Késő, nem késő, ez a jövő titka, csak annyi bizonyos, Párizs borzalmai még inkább rontanak Merkel megítélésén. Merthogy az utca népe, tetszik, nem tetszik, hajlamos fölfedezni a terrorizmus és a szabályozatlan, határtalanul áradó migráció között némi összefüggést. Az ellenkezőjéről meggyőzni - hiába próbálkoznak vele Párizsban, Londonban, Rómában, Berlinben - nemigen lehet.

Merkel politikai jövője nem utolsósorban attól függ tehát, vajon képesek lesznek a dzsihadisták az európai utcákon újabb és újabb merényletekre. Akarni akarnak, ez sajnos nem kétséges, de tudnak-e újra és újra tovább gyilkolni?

Ha igen a válasz, Merkelnek mind nehezebb lesz a migráns-problémát a terrorizmustól hűvös logikával precízen elválasztania.

Ha igen a válasz, mind kevesebben mondogatják majd: súlyos a probléma, de milyen szerencse, hogy van egy Merkelünk, mert ő biztosan megoldja.

Inkább azt kérdezik majd egyre többen, s egyre hangosabban: tényleg megoldja?!